Meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök
A politikus harminc évig irányította az országot.
A politikus harminc évig irányította az országot.
A volt egyiptomi elnök az ügyvédje szerint egy katonai kórházban fekszik, de hazatér, amint képes lesz erre.
A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Nazíf pozícióját kihasználva "törvénytelen úton jutott" 64 millió egyiptomi fontnyi (2,3 milliárd forint) készpénzhez, és 59 millió egyiptomi font (2,1 milliárd forint) értékben ingatlanokhoz.
Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök több száz tüntető halálával kapcsolatos felelősségét vizsgáló perének ismételt újratárgyalását rendelte el a kairói semmítőszék csütörtökön – adta hírül az állami hírtelevízió.
Elhagyták a börtönt hétfőn Hoszni Mubarak fiai. A négy éve fogva tartott Gamál és Aláa Mubarak szabadon engedéséről még múlt csütörtökön döntött a bíróság, de a hatóságok állítólag túl kockázatosnak ítélték meg a fivérek szabadlábra helyezését a forradalmi évforduló előtt.
Mubarakot szombaton mentették fel a 2011-es forradalom alatt történt emberölésekkel kapcsolatos vádak alól, a főügyész fellebbezett a felmentő ítélet ellen.
Legkevesebb két, emberi jogi források szerint három ember meghalt és tucatnyian megsérültek a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök ellen hozott felmentő ítélet után kezdődött összecsapásokban Kairó központjában.
Felmentették Mubarakot a több száz tüntető meggyilkolásával kapcsolatos vádpontokban.
Nem született döntés szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölte meg a tárgyalást vezető bíró. A tárgyalásnak helyet adó kairói rendőr akadémiánál összeverekedtek a Mubarak kivégzését és szabadon engedését követelők.
Egyiptomban számos mozgalom bejelentette, hogy tömegesen az utcára vonul szombaton, amikor kihirdetik, hogy milyen büntetésre ítélik Huszni Mubarak egykori elnököt. Egyes mozgalmak a kivégzését követelik - derül ki a világhálón terjesztett felhívásokból.
Közpénz elsikkasztása miatt három év börtönre ítélték Egyiptomban Hoszni Mubarak volt elnököt. Fiait, Alaat és Gamalt szintén elítélték, ők négy évet kaptak – írják a BBC oldalán.
Az elmúlt hetekhez képest lényegesen kevesebb, mindössze néhány ezer iszlamista vonult utcára Kairóban a pénteki imát követően.
Kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt egyiptomi elnököt – jelentették hírügynökségek magyar idő szerint csütörtök délután. Hoszni Mubarakot helikopterrel egy kairói katonai kórházba vitték.
Házi őrizetbe helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, miután elengedték a börtönből - közölte szerdán az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
Egy kairói bíróság elrendelte szerdán Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szabadlábra helyezését - közölte egy bírósági és egy biztonsági forrás.
Még ezen a héten kiszabadulhat a börtönből Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő, miután az ügyész ejtette a vele szemben felhozott korrupciós vádat.
Egykori parlamenti képviselőt gyilkoltak meg fegyveresek a Sínai-félszigeten.
Egyelőre békésen, sok helyen kitörő örömmel fogadták a hadsereg kormánybuktatását Egyiptomban, pénteken azonban lehetnek még összecsapások, mert az eltávolított elnök, Mohamed Murszi hívei újabb tüntetésre készülnek – mondták a hvg.hu-nak Egyiptomban élő magyarok. A kint élők környezetében a többség örül a puccsnak, mert sokan már visszasírták Mubárak diktatúráját, annyira elégedetlenek voltak a Murszi-kormány munkájával.
Megbuktathatja a hadsereg Murszi egyiptomi elnököt, ha ma öt óráig nem egyezik meg a lemondását követelő tüntetőkkel. A katonaság két napja lényegében az ellenzék mellé állt, de Murszi támogatói is fegyverkeznek. Az ellenzékiek között kevés a közös pont, csak Murszi megbuktatásában és a szekularizációban értenek egyet.
Egy bíróság elrendelte csütörtökön a korrupciós bűncselekmény miatt több mint két éve vizsgálati fogságban lévő Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfő szabadlábra helyezését, mivel letelt a fogva tartás maximális határideje.